Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb - Könyvajánó



2016
Mi marad a legvégén?!
Ha valamit nem vehetnek el tőlünk, azok a saját emlékeink. Legalábbis ezt hisszük, amikor fiatalok vagyunk, középkorúak, de még a szépkor hajnalán sem féltjük az elménkben azokat a csodálatos és jelentős dolgokat, amelyek velünk történtek, mondván azt örökké magunkkal visszük. Kimondva- kimondatlanul tudjuk azonban azt, hogy az emlékek bizony kopnak, méghozzá folyamatosan. 

Fredrik Backman: a hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
 
Az időskor ezer és egy próbatétel elé állíthat egy embert. A memóriaromlás kegyetlen jelenség a sz emberi szervezetben, hiszen rajtunk kívül mindenki látja, hogy mi az, ami nem kerek. A szenvedő alany ezt csak gyanítja, ám nem tudja megmondani, hogy mi miatt érzi különösen saját magát. Az időskori leépülés kegyetlensége vitathatatlan, ám a legrosszabb az egészben az ettől való félelem.
Az a félelem, amely úgy és olyan sebességgel kísérti Fredrik Backman könyvének főhősét, akár az űzött vad. A nagyapa és unokája, Noah rendszeres szórakozása az idilli padon valóücsörgés, valamint a régmúlt történeteinek, tanulságainak felemlegetése. A nagypapa a nosztalgiáért, a kisgyermek az szálak izgalmas fonódása miatt élvezi az együtt töltött hosszú órákat.
Az olvasási élményt tekintve egészen egyedülálló világ tárulhat a könyv kézben tartója elé. Noah-val, az unokával könnyedén azonosulhat az olvasó, ám ugyanennyire, ha nem, még inkább mélyen képes átélni a nagypapa lelki vergődését. A tér, ahol a pad található, napról napra egyre kisebb lesz, amely nem más, mint a főhős félelmének nyakszorongató allegóriája. A téren látható a nagyapa régi dolgozóasztala, feltűnik a sárkány, amelyet Noah-nak adott ajándékba, valamint érezhető az elhunyt feleség kerti jácintjainak illata. A legmélyebb fájdalommal ez tölti el a nagypapát.
A kedélyes viccelődések, és a két ember matematika iránt érzett szeretete mellett a nagypapának van lelki ereje arról mesélni Noah-nak, hogy milyen volt élete párjával szerelembe esni, majd pedig elveszíteni. Az emlék ugyanúgy él a nagypapában, mintha minden tegnap történt volna. Ennél erősebben csak az él benne, hogy mennyire fél attól, ha majd nem fog emlékezni rá.
Fredrik Backman könyvében egy padon ülő férfi, az unokájával, Noah-val és a az emlékezetével eleveníti meg a téren mindazt, ami fontos számára az életben. Ott van fiával, unokájával, feleségével. Az emlékek megkophatnak, de minden, ami szép volt, az igaz volt.
És az is marad.
Humans are a strange breed in the way our fear of getting old seems to be even greater than our fear of dying.” – Fredrik Backman




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Juliet Macur: Armstrong: Egy legenda Bukása

Rosemary gyermeke Ira Levin könyvajánló