Juliet Macur: Armstrong: Egy legenda Bukása




Trónról padlóra
Nem pusztán a sport világában, de az élet más részterületén is kevés akkora mértékű bukás létezik, mint amely Lance Armstronk nevéhez köthető. Juliet Macur, a New York Times riportere 2014-ben vetett papírra mindent, ami csak kicsit is, vagy éppen a lehető leginkább lényegi módon közrejátszott abban, hogy a világ egyik legsikeresebb sportolója teljes mértékben elveszítse nimbuszát a világ előtt.
Egy megosztó személyiség, aki megjárta a mennyet és a poklot, minden tekintetben, sokak számára mégis példakép maradt sokak számára, míg a nyilvánosság másik fele szíve szerint a mai napig leköpné. Egy biztos, Lance Armstrongnak meg kellett küzdenie a közvélemény és saját erkölcsének démonaival.
Juliet Macur Armstrong egy legenda bukása

A texasi országútikerékpár-versenyző hatalmas sikereket ért el a sportágban, ám az eredményei utólag semmissé váltak. Armstrong egy hamisítatlan polihisztor, akinek rengeteg történés köthető a nevéhez, a leginkább akkor került a hírhedtség rivaldafényébe, amikor felröppentek a személye körül kialakult vádak arról, hogy több éven keresztül doppingolt. A vádak és a könyvben részletesen taglalt hosszas és részletes vizsgálat eredménye az lett, hogy Lance Armstrongot az Amerikai Doppingellenes ügynökség megfosztotta az összes 1998 óta elért sporteredményétől, így az összes létező Tour de France győzelmétől, a 2000-es sydney-i olimpián szerzett bronzérmét pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tizenhárom évvel később vette el tőle. A doppingbotrány körül kialakult huzavonát illetően Armostrong 2013-ban, Oprah Winfrey talk showjában adott interjú keretei között ismerte el legelőször nyilvánosan, hogy az ellene felrótt vádak a valóságot tükrözik.
A sportoló karrierjét a dopping mellett más fekete tényező is beárnyékolta. 1996-ban októberében harmadik stádiumú hererákod diagnosztizáltak, az akkor huszonöt éves sportolónál. A rák borzalmasan agresszív volt a testében, így áttétet képzett az agyban, tüdőben és a hasüregben is. Az orvosok a felépülésére nem adtak többet három százaléknál, ám köszönhetően a kasztrálásnak, a kemoterápiának és egyéb sikeres kezelésnek, Armstrong 1998 áprilisában már újra edzhetett.
Egy részletes számvetés az emberről, aki tisztátalan eszközökkel ért fel a csúcsra, visszatért a halál torkából és a politikai lobbi tevékenységet végző Alapítványa a rákosok helyzetének javításáért, megsegítéséért küzd.
George W. Bush barátja, férj, édesapa, biciklis ikon, csaló, az örök küzdő. Ez mind Lance Armstrong.
Szerinted? Imposztor, vagy példakép? Mindig vonzott Armstrong életútja, de sosem volt róla kiforrott véleményed?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb - Könyvajánó

Aranykönyv-díj nyertesek 2017!

Rosemary gyermeke Ira Levin könyvajánló